A nemezkészítés könnyen és gyorsan repíti az ember gondolatait az időben. Diószegi Vilmos néprajztudós kutatásaiból tudjuk, hogy magyar hagyományok szerint az embernek két lelke van. Az egyiket mag korában kapja, édesanyja méhében. Ókori leírások szerint ezt egy angyal fúja bele a nyolcvanadik napon. Ez egész életében benne lakozik, míg, ahogyan a magyar beszéd mondja: ki nem leheli a lelkét. E mellett minden ember rendelkezik egy második lélekkel, amit a magyar nyelv árnyék-, vagy szabadléleknek nevez. Ez a szabadlélek eltávozhat a testéből, például révüléskor, majd utazása után visszatér eredeti helyére.
Minden alkotó, szabad akarata alapján, a világ-mindenség örömeivel és gondjaival birkózik. Szüksége van elmélyülésre ahhoz, hogy nagyszerű alkotás kerüljön ki a kezéből. (Vidák István)

A nemez talán a világ legkevésbé ismert kelméje, miközben a legősibb anyagok egyikéről van szó. Az állati szőröket összekuszálva azok egymásba kapaszkodnak, egy erős, tartós, jó szigetelő anyag jön létre. A nemezkészítés a természettel együtt élő, vándorló pásztornépek ősi mestersége, mely korunkban a Kárpát-medencében is újjászületett. 

Idei kiállításunk a nemez ősiségét mutatja meg. Elsősorban olyan kelméket küldtek az alkotók, melyeket az ősi, ókori nemezkészítő népek (szkíták, hunok) alkotásai vagy a különböző ősvallásokhoz (táltoshit, sámánizmus) kötődő szertartási tárgyak ihlettek, a hagyományos nemezkészítési módszerek, minták felhasználásával készültek, vagy a nemez-hagyományok megújítására törekednek.