Egy magyar dervis

A selyem érintése, a fűszerek illata, tevekaravánok – a Kelet legendája. Üzbegisztánt a világ legkeményebb diktatúrái közé sorolja a Nyugat. Most, hogy tájait járom, ezt alig érzékelem, talán csak annyit, hogy nincsenek elégedetlenek, és ha véletlenül szóba kerül egy-egy probléma, az emberek közelebb hajolnak egymáshoz, és halkabban mondják el, ami a szívüket nyomja. Az államelnök 1990 óta ül a székében, újra és újra 90 százalék körüli arányban választják meg, annak ellenére, hogy az érvényes törvény csak két egymás utáni ciklusban engedné az indulást e posztért. A karrierje a letűnt szovjet rendszer egyenes folyatása. A hitéletet nehezen tűri, így a mecsetek küszöbét inkább csak a kevés turista koptatja. Ennek ellenére fogadott sofőrünk indulás előtt buzgón imádkozik. Később kiderül, hogy szükség is van az imára, nemcsak az utak és a kiszolgált járművek rossz állapota miatt, de azért is, hogy gond nélkül átjussunk a gyakori ellenőrzőpontokon. Gumicsőből gázt tölt az autó tartályába, és mi
reménykedünk, hogy a 42 fok ellenére ez nem nagyon veszélyes.
Amikor kiderül, hogy Magyarországról jöttünk, az idősebbeknek két emlék ugrik be. A Tenkes kapitánya népszerű tévésorozat volt itt pár évtizede, és a még távolabbi múltból egy felvidéki születésű kutató, Vámbéry Ármin, aki 1863-ban európaiként elsőként járt meg sértetlenül az addig ismeretlen keleti tájakat, és írta le az itteni kultúrát és
történelmet. Több keleti nyelvet is megtanult, és kiismerte a vándordervisek életmódját. Dervisruhában járt, ha lelepleződik a kiléte, a nyugati kémeknek járó lefejezés várt volna rá. Gyerekkori betegségének maradványa miatt a „Sánta Dervis” néven vonult be a történelembe. Vámbéry többnyire gyalog vagy szamárháton tette meg az utat Buharáig, ahová mi vonaton érkezünk, hogy találkozzunk Közép-Ázsia országaiból összesereglett kézművesekkel, selyem- és fűszerárusokkal. A világ egyik legrégebbi városa, mely az ókori és a középkori selyemút egyik fontos állomása volt, lenyűgöző hatást kelt ősi vályogépületeivel.

A faragott faoszlopok a magyar honfoglalás korának palmettáit idézik. A kézművesek portékáin a magyar népművészetből jól ismert gránátalma és tulipán motívum köszön vissza. A fesztiválon selyemárusok különleges szövésű kelméket kínálnak. Ez az alapanyaga az üzbég asszonyok viseletének, melyet az idősebbeken még látni. A fiatalok szivesebben járnak amerikaiakról levetett, használt, gyári ruhákban, a kézműves termékeket elavultnak tartják, szeretnének „felzárkózni” a nyugati fogyasztáshoz. A magyar utazót ma már itt is, mint valamennyi török
nyelvű népnél, testvérként fogadják. Vámbéry még nem merte felfedni kilétét, hisz akkor nem magyarsága, hanem az ellenséges nyugati hódító szándékúakhoz tartozása okozta volna vesztét. Utóbb az üzbégek elvesztették ezt a csatát is. A Nyugat – miközben mindent megtesz, hogy az évezredes értékeket mentse – a szabadosság és a jólét irigyelni való mázát keni a közép- ázsiai hagyományokra.
Amikor Vámbéry Buharába indult, a teheráni török nagykövetnél vendégeskedett, aki megpróbálta lebeszélni az öngyilkossággal felérő utazásról. Hajdár pasa egyébként régi magyarbarát volt, később magyar lányt vett feleségül, Bécsbe ment nagykövetnek. Egy udvari alkalmon franciául mondott beszédet, Ferenc József is megdicsérte a török diplomata ékesszólását. A pasa megjegyezte, hogy több idegen nyelven is tud, de még magyarul is ismer egy verset. A király kíváncsi volt vendége magyar tudására, a aki nem is kérette magát, elszavalta a Vámbérytől
tanult, Petőfi által is feldolgozott kuruc verset: „Ne higgy magyar a németnek”. El lehet képzelni az udvari társaság elhűlését, Ferenc József azonban kénytelen-kelletlen úgy tett, mintha jól mulatna a pasa magyar tudományán. Vámbéry ugyanis bár megtanította neki a magyar verset, az értelméről elfelejtette felvilágosítani.
Így esett-e valóban a bécsi történet, vagy a történelmi legendák közé kell sorolni, nem tudhatjuk. Az azonban bizonyos, hogy egy magyar fiatalember példát adott kitartásból, amikor a szinte bizonyos halálos veszedelemmel dacolva béna lábával járta be Szamarkand és Buhara tájait. Keleti gyökereinket kereste, és közben egy belső utazáson igyekezett közelebb kerülni önmagához.